A legelső üzletkötők között szerepelt az Általános Értékforgalmi Banknál, az értékpapírpiac kezdeti kialakításában vett részt. A tőzsdei bevezetések hőskorában volt jelen a rendszerváltás után létrejövő hazai tőzsdén. 1990 és 1993 között a Szenzor brókercég teljes üzletkötési felépítményéért felelt, a tevékenység leginkább a Budapesti Értéktőzsdére és az akkor még fejlett OTC piacra összpontosult. Jelentős szerepe volt a piac szabályozottságának felépítésében, napi gyakorlat szabályozó felé történő kommunikációjában.

Később az Első Német Értékpapír-kereskedelmi Kft. munkatársaként a hazai és nemzetközi ügyfelek kiszolgálásában vett részt. Számos tőzsdei privatizációs bevezetésben az értékesítés konzurciumának tagja, többek között kárpótlási jegy cserés ügyletek sokaságát bonyolította. A tőzsdei és OTC piaci kereskedésért felelt. 1994 és 2009 között az Equitas Bróker Zrt. alapító tagjaként a kimondottan lakossági kiszolgálással foglalkozó brókercégnek tulajdonos-vezetője volt, vezérigazgató-helyettesi minőségben a gazdasági és pénzügyi területekért felelt. 2007-ben a KBC csoport vásárolta fel az Equitas-t, a KBC Equitas Zrt. gazdasági igazgatója volt 2009-ig. 

2009-től 2021-ig Random Capital Zrt. alapító-tulajdonos, az igazgatóság tagja, a gazdasági és pénzügyi területért felelt gazdasági igazgatóként. A Random a Budapesti Értéktőzsde 7. legnagyobb forgalmú és 1-2. legnagyobb online lakossági forgalmú brókercége volt. 

2022-es alapítása óta a Whiteless Rock Tanácsadó Zrt. alapító tulajdonosa, a cég vezérigazgatója. Hozzá tartoznak a Társaság jogi, számviteli, könyvelési részei, emellett a tőkepiaci tanácsadásban, tőkepiaci tranzakcióban is kivétel nélkül részt vesz szakértőként.