A Netmedia Zrt. tőzsdei tanácsadójaként kezdte pályafutását 1997-ben, majd pedig az ABN Ambro-nál töltött be sales junior pozíciót. 1998 és 2003 között az Equitas Broker Zrt. befektetési tanácsadója, 2003 és 2006 között pedig tőzsdei elemzője, majd pedig ugyanitt 2008-ig brókerként tevékenykedett. 2008 és 2009 között a Hamilton Broker Zrt. üzletkötője volt.

2009-es alapítása óta a Random Capital Zrt. egyik felsővezetőjeként tevékenykedett egészen 2018-ig, igazgatósági tag, vezérigazgató-helyettes, valamint kereskedelmi igazgató pozíciókban.  

2022-es alapítása óta a Whiteless Rock Tanácsadó Zrt. igazgatósági tagja, jelentős szerepet játszik a tanácsadói munkákban, valamint a cég befektetési politikájának tervezésében.


2010-ben elnyerte a Budapesti Értéktőzsde “Év Határidős Kereskedője” címet.